Azta!

Olvastam egy nagyon érdekes cikksorozatot arról,hogy minden anyának el kell gyászolnia a saját anyja fájdalmát ebben a patriarchális társadalomban,különben ez megmérgezi a saját lánygyermekével való kapcsolatát. A koncepció nagyon érdekes volt-kissé olyan,mintha pofon vágtak volna,mert hirtelen nagyon sok mindent megértettem saját magammal kapcsolatban.

Emlékszem,hogy apámmal egyedül én szálltam szembe anno az miatt,ahogy anyukámmal beszél és viselkedik-még anyu sem emelt soha szót önmagáért! Én meg tinédzserként,amikor már nyugodtan nevezhetett bárki lázadónak – kiharcoltam a tiszteletet anyám és picit önmagam iránt is.

Aztán…valahogy nagyon félresiklott minden.

Nem tudtam ki vagyok és mit akarok és most utólag rá kell jönnöm,hogy képtelenség lett volna lennem valakivé-akármennyire is ígéretes voltam,vagy nem voltam,-hiszen senki sem érdeklődött igazán felőlem. Nekem MINDIG a hagyományos női szerepeket szánták és sosem kérdezték valójában mit tudok,vagy mit akarok tudni. Valahogy…mintha csak azt várták volna,hogy “elvigyen valaki”…és az a szörnyű,hogy mindezt nem is tudták,hogy így cselekedték! “A nő sorsa a férfi”,meg az összes ostoba kérdés az utcán az idősebbektől…:- Férjhez mentél már? Van már gyereked? Stb.

Családon belül ugyanaz! Mármint amikor tényleg férjhez mentem,23 évesen..és apámmal a napi beszélgetéseink azzal indultak,hogy megkérdezte a hasamra téve  a kezét,hogy van itt valaki?

Istenem,én imádtam a szüleimet mindig és ők is nagyon szerettek/szeretnek engem… Nem hibáztatom – nem is hibáztathatom őket,hiszen…az egész kurva rendszer hibás,de..van egy lányom.

Rettentően félek,hogy Ő is ebben nő fel-pedig..ebben fog! Teljesen mindegy,mit teszek én…azaz,nem,nem mindegy!

Az én szemem már felnyílt és ha elmondom neki,akár az egészet,minden egyes részletét – talán…megóvhatom!

Hogy Ő több,mint egy helyes,ügyes kis feleségnekvaló. Több,mint egy két lábon járó méh. Vajon meg fog hallgatni?

Vajon odafigyel? Megérti? Megmutatom neki mindazt,ami valójában körbevesz bennünket és megmutatom,hogy nem a hercegről és a fehér lóról szól a mese,hanem a királylányról!!!!!!

Nah,elkalandoztam.

Az anya-seb nevet adták a cikkeknek és az én anya-sebem nagyon mély és még vérzik. Nyilván artériás vérzés,ami talán sosem fog már elállni…

Az anyám feladott mindent azért,hogy családot alapíthasson,gyermeket neveljen. Még ma is szolgálja a gyermekeit és ezért/ennek él,minden mozdulatával és gondolatával. Ez félelmetesen gyönyörű dolog,de….óriási teher is-számomra.

Naponta küzdök azért,hogy csak egy picit is visszaadjak belőle,vagy egy cseppet szebbé,-boldogabbá tegyem a küzdelmét,de nem hagyja! Rosszul érzi magát,ha a kedvére teszek-tán nem tudja elfogadni,hogy a dolgok oda-vissza is működhetnek,mert neki sem ezt tanították. Egy nő,aki szolgálatra teremtetett. Hozzátenném,hogy 80 éves,szóval ez valóban így történt-hiszen akkor még ebben hittek 100%-ig,ezek nem csak szavak!

Egyike a súlyos ..-nah,most abb. hagy.,mert ciciztetés és alvás,de majd 1x folytatom!